Jézus Szíve Római Katolikus Templom új ablakai
6. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása, a megjelölt szakterületi kategória indokolása (amennyiben nemzetiséghez kapcsolódó érték, a nemzetiségi vonatkozások, a nemzetiséghez való kötődés bemutatása):
Új ablakokat kapott a Jakabszállási Jézus Szíve Római Katolikus Templom. A csere a hívők adományából valósulhatott meg. A festett üvegablakok közül kettő már korábban elkészült.
Mária Szíve: ez az egyik új ólomüveg ablak a jakabszállási katolikus templomban. Vele szemben pedig Jézus Szíve, mindkettő a település lakóinak, Farkas Alajos és Farkas Alajosnénak köszönhetően készülhetett el.
„A férj a Jézus Szíve, a feleség a Mária Szíve ablakot készíttette. Sajnos betegség miatt meg sem érhette az asszony az ablaknak az elkészítését, viszont elindítottak egy olyan lelkes mozgalmat, hogy utána egy héten belül a belső ablakok elkészíttetésére minden ablakra akadt jelentkező, akik vállalták, hogy elkészíttetik” – Fekete János plébános visszaemlékezése.
Fekete János 1972-től 2016-ig szolgált Jakabszálláson. Jól ismeri a helyi híveket, úgy véli, mindig fontos volt számukra, hogy a templomukat rendben tartsák. Éppen ezért sejtette, hogy ilyen lelkesedést vált ki a település lakóiból a kezdeményezés.
A segítségét az elsők között ajánlotta fel a település új vezetője, Szabó Róbert György polgármester, aki az első polgármesteri fizetését adományozta a templom javára 2014-ben.
„Jakabszállás egy dolgos nép, itt elég nagy az összefogás, bármiről is legyen szó, akár egyház, akár rendezvény, így nagyon örülök, hogy a Farkas család elindította ezt a kezdeményezést, és ehhez mi magunk is besegíthetünk és segítjük a település katolikus közösségét” – nyilatkozta Szabó György Róbert, Jakabszállás polgármestere.
A nyílászárók már több mint hetvenévesek, megérettek a cserére. Az új, duplarétegű ablakok szépek lettek. 2020. tavaszán a templom belső felújítása alkalmával az ablakok szigetelése is megvalósult.
A festett üvegeken többek között az alábbiakat láthatjuk: Az utolsó vacsora; Jézus az Oltáriszentséggel; Jézus Szíve; Szűz Mária Szíve; Feltámadt Jézus; A Szent Család; Szent György; Jézus megkeresztelkedése; A Szentlélek; Szent László; Jézus születése; Szent Jakab apostol; Szent Cecília; Szent Margit; Körablak kereszt ábrázolással; Szentháromság; Magyarok Nagyasszonya; Szent István; Szent József; Jézus a gyermekekkel.
Az új, míves ólomüveg ablakok tervezője és kivitelezője Gál Márta aranykoszorús mester (Gál Üveg Bt. 6000 Kecskemét Kis u. 2.).
7. Indokolás az értéktárba történő felvétel mellett:
„Egy nemzetnek nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői”
/Egry József/
„Azok a szentek, akiken átsüt a nap.” /Bábel Balázs/
A jakabszállási hívek összefogását szimbolizáló felújítás.
9. A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
https://jakabszallas.hu/helyi-ertektar/
III. MELLÉKLETEK
- Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja
Utolsó vacsora
Adományozó Molnár Dániel és felesége
Szentélyben
Jézus az Oltáriszentséggel
Adományozó Molnár Bertalan
Szentélyben
Jézus Szíve
A templomhajó első ablaka jobbról
Adományozó Farkas Alajos
Szűz Mária Szíve
Adományozó Farkas Alajosné
Templomhajó első ablaka baloldalon
Feltámadt Jézus
Adományozó Szabó György Róbert és családja
Templomhajó második ablaka baloldalon
Szent Család
Adományozó Bozó József és családja
Templomhajó második ablaka jobb oldalon
Szent György
Adományozó Szabó György és családja
Templomhajó harmadik ablaka baloldalon
Jézus megkeresztelkedik
Adományozó P. Szabó István és családja
Templomhajó harmadik ablaka jobb oldalon
Szentlélek
Adományozó Megyesi Tibor és családja
Templomhajó negyedik ablaka baloldalon
Szent László király
Adományozó Faragó Lászlóné és leánya Rózsa
Templomhajó negyedik ablaka jobb oldalon
Jézus születése
Adományozó Tóth József és családja
Kórus bal oldalán
Szent Jakab apostol
Jakabszállási Hívek adománya
Kórus jobb oldalán
Szent Margit
Adományozó László Józsefné (Bozó Margit)
Kórus alatt baloldalon
Szent Cecília (az egyházi zene védőszentje)
Adományozó Bodor József és családja
Kórus alatt jobb oldalon
Magyarok Nagyasszonya
Adományozó Pinviczki Gyula és felesége
Kórusfeljáró teteje
Szentháromság
Adományozó Berente Ferenc és családja
Kórusfeljáró alsó ablaka
Szent József
Adományozó Agárdi József és családja
Gyóntatóhelyiség fölött
Körablak keresztábrázolással a torony alatt
Adományozó: Gál Márta aranykoszorús mester
Jézus a gyermekekkel
Adományozó Dormány Józsefné és leánya Margit
Sekrestyében
Adományozók névsora üvegtáblán
Adományozók:
Agárdi József és családja
Bán Gyuláné és családja
Berente Ferenc és családja
Bertus Ferenc és családja
Bodor József és felesége
Bozó József és családja
Cseh Jánosné
Csendőr Elek és családja
Csertő Jánosné
Dormány Józsefné és leánya Margit
Faragó Lászlóné és lánya Rózsa
Farkas Alajos
Farkas Alajosné
Farkas Frigyes
Farkas Norbert és családja
Gál Ferencné és családja
Gulyás Péter
K. Tóth József és családja
Kovács Béla és családja
Kovács Istvánné és családja
Kökény Istvánné
László Józsefné
Molnár Dániel és felesége
Molnár Bertalan
Megyesi Józsefné
Megyesi Tibor és családja
Miklovics László és családja
Miklovics Mónika
Miklovics Rózsa
P. Szabó István és családja
Peregi Pál
Pinviczki Gyula és felesége
Provics János és családja
Szabó György és felesége
Szabó György Róbert és családja
Szabóné Harkai Erika és családja
Tóth József és családja
Tóth László és neje
Tóth Lászlóné
Tóth Sándor és családja
Jézus Szíve Templomról áttekintő ismertető a bejárati ajtónál jobbról
Jézus a kereszten a bejárati ajtónál balról.
2015. 06. 16. 18:11
Az érsek megszentelte az új ablakokat
Sebestyén Hajnalka
A Jézus Szíve Templom búcsúja előtti szombaton dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek megszentelte az újonnan beépített nyolc festett üvegablakot.
A 70 éves ablakok cseréje a hívők adományából valósulhatott meg. Az új nyílászárók amellett, hogy díszesek, duplarétegű üvegezésűek, mely energiatakarékossági szempontból is fontos. A templomba ezentúl a következő képeken át áramlik be az Isteni fény: Jézus Szíve, Mária Szíve, Jézus feltámadása, Szent Család, Jézus megkeresztelése, Szent László, Szent György és a Szentlélek eljövetele.
Az érsek beszédében idézett egy kisgyermeki gondolatot: „Azok a szentek, akiken átsüt a nap.” Valóban, ha egy templomba belépünk, akkor szenteket és biblikus jeleneteket láthatunk az ablakokban. Így lett ez Jakabszálláson is. A többi festmény és szobor csendesebben húzódik meg a templomokban – hangsúlyozta.
A hívek adakozásából minden templomi ablak megújult, és ez által megszépült.