Tánczos Csaba sportélete és az El Camino

6. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása, a megjelölt szakterületi kategória indokolása (amennyiben nemzetiséghez kapcsolódó érték, a nemzetiségi vonatkozások, a nemzetiséghez való kötődés bemutatása):

Tánczos Csaba vagyok, 1958. július 8-án születtem Kecskeméten. A jakabszállási Általános Iskola tanulója voltam, és még 14 évesen a VIII. osztályban a 143 cm magasságommal a legkisebbek között álltam a tornaórán. A kecskeméti Katona József Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Dunszt Ferenc a tornatanárunk a januári futóversenyre válogatta ki a gyerekeket, akiknek külön futóedzéseket tartott. Én nem kerültem kiválasztásra. De megkértem a tanár urat, hogy engedje meg, hogy velük együtt edzhessek. Elérkezett a januári iskolai selejtező. Évfolyamonként 5 osztály volt, 30 fős létszámokkal, ami kb. 150 gyereket jelentett, ennek a fele fiú. A gimnáziumi versenyen I. helyezett lettem, így kerültem be a városi versenyre. Ott a legjobb futók között az V. helyezést értem el. Innen az első három helyezett mehetett a további versenyekre. Ettől kezdve folyamatosan részt vettem különféle versenyeken.

A Katona József Gimnázium után a Kecskeméti Kertészeti Főiskolán folytattam tanulmányaimat. Már a kezdetben felmérték a főiskolán, hogy kiknek van jó eredményük a futásban. Az évfolyamunkra került be Francia Vilmos, egy ifjúsági válogatott tájfutó. Három fős csapatot alkottunk. Én is bekerültem a csapatba. Például az egyik országos csapatbajnokságot a jakabszállási Kisasszonyerdőben – a Gaál-iskola mögött – a homokbuckákban rendezték meg. Egyesek bírálták, hogy miért rendeznek az Alföld közepén tájfutó versenyt, amikor ilyen jellegű versenyeket a hegyekben szoktak rendezni, mert itt nincs semmi kihívás. A futóhomokban a homokbuckák egymást érték, ami azt jelentette, hogy meg kellett mászni a buckákat és bokáig süppedtek a homokba a versenyzők. Ez sok erőfeszítést kívánt. A verseny végére kiderült, hogy mégiscsak komoly kihívás van ezen a „sík” terepen is. Ezen az országos versenyen III. helyezést ért el a csapatunk.

A főiskola elvégzése után Jakabszálláson a Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezetben agronómusként dolgoztam. Gyerekkorom óta szeretek focizni, itt a tsz-ben egy ideig a nagycsapatban játszottam. Egyre inkább átváltottam a gyalogtúrákra.

Az első gyalogtúráim a Kiskunságban kezdődtek a Kunság 100 gyalogtúra. Ez 2x50 km távokból áll. Ladánybenéről indul, Jakabszálláson a tornateremben van szálláshely éjszakára és a túra Petőfiszálláson ér véget. Az érintett védett természetvédelmi területek a fülöpházi buckavidékek, az orgoványi rétek és a bugaci pusztaság. Ez a túra az országos piros jelzés nyomán halad. A túrákat Szabó Endre a Kecskeméti ÉDOSZ Kinizsi Természetbarát Sportegyesület elnöke szervezte több éven keresztül.

Én is a gyerekeimmel együtt több alkalommal, megcsináltuk ezt a gyalogtúrát. Ezeken a túrákon találkoztam olyanokkal, akik a Kinizsi Százas hosszú távú - 100 kilométeres – gyalogos teljesítménytúrát a Pilisben és a Gerecsében, valamint Budapest és Szárliget vagy Tata között 24 órán belül kell, teljesítik. Úgy gondoltam, hogy ezt én is meg tudom csinálni! 26 hivatalos teljesítésem van, valamint 2 saját elhatározásból végrehajtott túrám, mert 2020-ban és 2021-ben a covid pandémia miatt hivatalosan nem rendezhették meg a túrákat. Ezeket 16 db helyszíni fényképpel kellett igazolnom, amelyeken helyi jellegzetességek vannak a háttérben. A teljesítményeim elismeréseként kaptam egy névre szóló egyedi pólót, amelyen a teljesített gyalogtúrák évszámai szerepelnek.

El Camino

2010. őszén vetettük a gabonát, és a Kossuth rádióban egy délutáni műsorban foglalkoztak az El Camino, Szent Jakab úttal. Ezt hallgatván, elhatároztam, hogy én is részt veszek rajta. A rádióadásból az jött le, hogy igen kemény dolog ezt az utat végig járni. Elhatároztam, hogy rövid időn belül én is megcsinálom. Egy év felkészülést hagytam magamnak, ez idő alatt rendszeresen gyalog jártam ki a tanyánkra. Ezen kívül rendszeresen részt vettem – eddig már 19 alkalommal – a Kinizsi Százas teljesítménytúrán. Véleményem szerint egy közepesen edzett ember is meg tudja csinálni ezt a Szent Jakab utat. 2011. augusztus 27-én Budapestről indultunk. Két napos buszozás után érkeztünk a franciaországi kiinduló helyhez, Estella Lizerrába, melyről egy rövid regisztráció után reggel 7 órakor neki indultunk az útnak.

A kisbuszon öten utaztunk, mint zarándokok. Én ekkor 53 éves voltam és egy 30 éves sráccal mentünk végig az El Caminon. A második naptól csatlakozott egy magyar lány az olasz barátjával és négyen mentünk tovább egy darabig. Ez az útvonal a Világörökség része. Kiépített turista utakon, járható be a zarándoklat. Évente sok tízezer ember teszi meg ezt az utat. A zarándoklat utolsó 100 kilométerén nagy a tömeg. A spanyolok közül sokan az utolsó 100 kilométert teszik meg, mert akkor is megkapják a végén az oklevelet.

Az útra csak a legszükségesebbeket vittem magammal, hogy minél könnyebb legyen a csomag. 2 póló, 2 alsó, 1 rövidnadrág, 1 széldzseki és másfél liter víz elegendő az úton egyik szállástól a másikig. Az egyik zarándokút Franciaországból indul a Pireneusokon, ahol nagy sziklás hegyvidékeken, és fennsíkokon kell átjutni.

Maga az alapszakasz hivatalosan 798,6 kilométer hosszú. A vagányabbak még legyalogolnak az óceánig. Santiago de Compostela az óceántól még 200 km-re van.

Naponta általában 30 kilométernyi a túraszakasz. A szálláshelyekre könnyű odatalálni „albergue” feliratok nyomán. A hálóban egyszerű, emeletes vaságyak voltak párosával összetolva. A szobák koedukáltak. Ki, ki mellé keveredik, ezt előre nem lehet tudni. Egész normális társaság volt az úton.

Mindenki idegen volt. Volt velünk egy lány, akinek az olasz barátja Kínában űrjogot oktatott. Ez a srác kissé naív módon vadonat új cipőben jött a túrára. Rám is kérdeztek, hogy nem tellett-e volna egy jobb cipőre. Én egy olyan kényelmes, jól bejáratott régi cipőmben mentem, amelyik itt-ott ki volt szakadva. Az olasz srácnak már az első napon vízhólyagos lett a talpa, a harmadik napon már a vére folyt a cipőben, és estére már potyogtak a könnyei. Fel is adta a gyaloglást. A barátnője velünk maradt és végig csinálta az utat, ahol új barátsága alakult ki, amely tartósnak bizonyult és családot alapítottak. Ma is tartom velük a kapcsolatot.

Érdekességként említem, hogy a zarándokút elején az út mentén volt egy tartály bor, csapra szerelve és mindenki önkiszolgáló módon ihatott egy pohár bort.

A szálláshelyeken mindig egytálétel jellegű meleg vacsorával vártak, ez 10 euróba került, és 2 személyre adtak még egy üveg bort. Az itt eltöltött idő alatt sokat beszélgettünk az útitársakkal, anekdotáztunk. Nagy asztaloknál közösen vacsoráztunk. Igen érdekes emberekkel találkoztunk, beszélgettünk. Útközben mindig változtak a személyek, minden földrészről érkeztek zarándokok, az új-zélanditól kezdve a japánon át európaiak mind-mind megfordultak ott. Általában reggel 7 órakor indultunk el, és kb. naponta 30 kilométert mentünk a következő szálláshelyig. Egy ilyen szakaszt kb. 7-8 óra alatt tettünk meg. A zarándokút hangulatos, kis településeken, szép kis falukon keresztül vezetett. Elég néptelen vidék, csak egy-két ház lakott. Komoly, nagyon szép templomok vannak arrafelé. Üdítő volt betérni, mert ezekben a nagy épületekben mindig hűvös van. Napról-napra haladtunk a célunk felé, teljesen biztos voltam benne, hogy végig fogom csinálni.

Megérkeztem a zarándokút végcéljához Santiago de Compostella városába, ahol a zarándokút végpontja Szent Jakab székesegyház. Ez egy hatalmas, ódon, régi katedrális. Évszázadok óta zajlik ez a Szent Jakab zarándoklat, régen hetek teltek el, hogy a zarándokok tisztálkodás, fürdés nélkül értek ide, ezért a templom közepén egy nagy füstölő van felkötve, mert ezzel az illatokat akarták elnyomni. Ma már a szálláshelyeken mindenütt van tisztálkodási, és mosási lehetőség. Különösebb nyelvi ismeretekkel nem készültem az útra, én csak magyarul és oroszul beszélek. Az 1980-as években lengyelek jártak ide dolgozni a tsz-be ahol a lengyelekkel oroszul folyamatosan tudtunk beszélni, és megértettük egymást. Ezzel az úton is jól elboldogultam.

Az út elején kaptunk egy zarándoklapot, melyet minden állomáshelyen lebélyegeztünk, ezzel igazoltuk a zarándokút adott szakaszának teljesítését. Mintegy 1000 kilométert tettem meg 30 nap alatt, mivel én még a tengerpartig tovább gyalogoltam. Óriási élmény volt ez a zarándoklat.

A hazaút kissé viszontagságosra sikerült konfliktusokkal terhelt volt, mert a visszaút ki volt fizetve előre. De a kisbusz nem érkezett meg a megbeszélt helyre és időre. Kiderült, hogy útközben a buszsofőrünk karambolozott. A busztársaság tulajdonosával megállapodtunk, hogy hazajöhetünk repülővel és finanszírozza számunkra a költségeket. Egy közeli repülőtérre mentünk, ahol elpanaszoltuk, hogy mi történt, s mielőbb szeretnénk visszautazni Budapestre.

Az ügyintéző együtt érzően segített és ajánlotta, hogyha felszállunk 20 perc múlva egy repülőre Madridban kapunk csatlakozást, onnan mehetünk Frankfurtig, ahol át kell szállni a Malév gépre, amely Budapestre tart. A repülőgépünk hamar megtelt.

Felszálláskor megkérdeztem az egyik stewardesst, hogy Wolford úr a gépen van-e? – Nincs. Felszállás után odajött a stewardess, és megkérdezte, hogy miért érdeklődtem a pilóta iránt? Egy falubeliek vagyunk vele. Behívott a pilótafülkébe és út közben a pilótákkal remekül elbeszélgettünk. Rendkívül élménygazdag volt az egész zarándokutam.

„A Szent Jakab-út, spanyolul Camino de Santiago a világ harmadik legfőbb keresztény zarándokútja, és az egyik Spanyolország egyedülállóan sok, 38 Világörökségi helyszíne közül. Több útvonal is létezik (néhányat említve: francia út, Ezüst út, Északi út, az Angol út, a Jakab út, stb.), valamint egyéni utak is tervezhetők (pl. van, aki a Margitszigetről indul) de mindegyikben közös, hogy az út Santiago de Compostela városába vezet, melynek székesegyházában Idősebb Szent Jakab Apostol földi maradványait őrzik. Az út már a 11. századtól ismert, ma pedig igen népszerűvé vált: nem csak a vallásos emberek, hanem azok is megteszik, akik önmagukat keresik - évente több, mint százezren kelnek útra, köztük közel 1000 magyar. Az igen hosszú út megtétele, önmagunk legyőzése egy életre szóló élmény, mely megváltoztathatja az embert. A rendkívül népszerű író, Paulo Coelho a Zarándoklat című művében számol be az útjáról. A zarándokúthoz nem szükséges térkép: a sárga nyilak, és a kagylók mindenkit útbaigazítanak (ez főleg a legjobban kiépített francia útra igaz). A legnépszerűbb, Saint-Jean-Pied-de-Port-tól menő francia út 780 kilométer hosszú, és a Pireneusokon való átkelés után, négy nagyobb spanyol várost, Pamplonát, Logronot, Burgost, Leónt érinti, mielőtt eléri a célpontot, Santiago de Compostelát, ahonnan sokan még tovább mennek az óceánhoz.

Az oklevél

Minden zarándok, aki az előre meghatározott követelményeknek eleget tesz, latin nyelvű oklevelet kap. A tartalma a következő:

"A compostellai Szent Apostoli és Érseki Egyház káptalanja, aki őrzője a Szent Jakab apostol oltár pecsétjének, ahogy a világ minden tájáról akár áhítatosságból, akár fogadalom okán érkező minden hívő és zarándok számára, akik Szent Jakabnak, a mi apostolunknak és Spanyolország védőszentjének és védelmezőjének a küszöbéhez járulnak a látogatásáról hiteles tanúsítványt állít ki, mindazokkal, akik meg kívánják ezt tekinteni, tudatja, hogy:

XY úr,

miután az utolsó száz kilométert gyalog vagy lovagolva, avagy az utolsó kétszáz kilométert kerékpáron megtette, eme legszentebb templomot kegyessége okán alázatosan felkereste.

Hittel mindezekben a fent nevezett szent egyház pecsétjével megerősített eme írás neki kiadatik.

Compostella, az Úr X. évében, Y havának Z. napján"^[7]

Maraton - Félmaraton

Kezdetben félmaratont futottam. Mindig úgy álltam oda minden versenyhez, hogy számít az eredmény is. A jakabszállási repülőtéren szoktam edzeni a kifutópályát futom körbe. Heti szinten egy-két alkalommal futok itt szintentartásként 10-10 kilométert. Erőpróba, rendezvény esetén le kell futnom az adott távot is. Korábban 1 kilométerre 5 percet szántam, de mindig maradt belőle 1-2 perc. Nagyon szeretem, és jól bírom a futást.

Egy baráti beszélgetés alkalmával azt mondtam, hogy ezt én is meg tudom csinálni, sporttársam Szalai Ottó ezt a kijelentést zokon is vette. De én bizonyítani akartam és már másnap kimentem a tanyára kocogni. Egy füves részen próbálkoztam, 600 métert sem tudtam lefutni abban a tempóban. Messze van ez még a 42 kilométerhez. Közben a cimboráim a Budapest Maratonra készülődtek. Megkérdeztem tőlük mi lehet az az időeredmény, amit már nem kell szégyellni. Hát 55 évesen 4 órán belül futni, azzal már dicsekedni is lehet. 3 óra 51 perc lett az eredményem, 9 perccel jobb lett, mint terveztem. A vége felé is 1500-1600 méterrel felülmúltam a tervezett önmagamat. A következő évben még javítani tudtam és 3 óra 45 perc lett az időeredményem. A versenyek kapcsán kerestem az Ottó társaságát és megbeszéltük mik legyenek a következő terveim? A tervem 3 óra 39 perc 59 másodperc. Az Ottó letolt, hogy ne arcoskodjak, ne képzelődjek. A versenyen végül 3 óra 40 perc 57 másodpercre sikeredett a végeredményem. Sajnos a koronavírus miatt, egyenlőre szünetelnek ezek a nagy rendezvények. Jakabszálláson rajtam kívül három sporttársam futott eddig maratont: Dr. Czabán László, Szalai Ottó és Tánczos László. A bátyámmal együtt járunk versenyekre, összetartás van közöttünk.

7. Indokolás az értéktárba történő felvétel mellett:

Tánczos Csaba középiskolás kora óta folyamatosan – napjainkban is – sportol. Hitvallása az, hogy eredménye is legyen a különböző versenyeken. 2011. szeptember 24-én – 10 éve – teljesítette az El Camino utat, 30 nap alatt 1000 km-t tett meg. A Kecskeméti Vásárhelyi Pál félmaraton futáson a férfi 60 év feletti korosztályban 1:38:21 időeredményével I. helyezést ért el. Neves, rangos sportesemények rendszeres résztvevője. Példaértékű a sportélete és sportteljesítménye.

III. MELLÉKLETEK

Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja

Balaton Maraton

Balaton Maraton célbaérkezés

Ballószögi Nyakvágó Félmaraton és Családi Sportnap 2013. 2015. években, oklevelek a versenyekről 2013-ban az 50 év feletti korcsoportban II. helyezést értem el. Ballószögről indul a verseny a Nyakvágó dombra, ahol a dombot megkerülve jutunk a domb tetején levő bélyegzőhelyre, ami plusz másfél kilométer távolságot jelent.