„DULITY TIBOR KÉPZŐMŰVÉSZ EMLÉKHÁZA, VALAMINT A JAKABI TANYÁK MÚLTJA, JELENE ÉS ELKÉPZELT JÖVŐJE ÚTJÁN”

6. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása, a megjelölt szakterületi kategória indokolása (amennyiben nemzetiséghez kapcsolódó érték, a nemzetiségi vonatkozások, a nemzetiséghez való kötődés bemutatása):

Jakabszállási utunk Bácsalmás településről indult. Tibor ott született, családomat a háború vetette oda. Először egy iskolai rendezvényen hívott táncolni, aztán sokkal később folytattuk. Tibor a Kecskeméti Szakszervezeti Központban a megyei képzőművészeti rendezvényekig jutott. Én Budapesten az Országos Művelődési Intézetig, ott megyei intézmények amatőr művészeti mozgalmak, képzések tartoztak hozzám, mellettem indult el a népfőiskolai mozgalom, kistelepülések fejlesztése.

Megyei képzőművészeti vezetőkkel összehívott találkozón egy magas férfi Bács-Kiskun megyéből tegeződve fordult hozzám: Mi nem ismerjük egymást Bácsalmásról? Így folytattuk Dulity Tiborral kb. 30-35 év elteltével.

Tibor Kecskeméten élt, én Budapesten vártam, hogy elérjem a nyugdíj időt és visszavonuljak. A nagyváros zaja, rohama és több hetes országjárások után határozottan a vidék, de nem városainak élete, hanem a kistelepüléseké, és a természetének hangjai érdekeltek. Tibort a természet képei, költészete izgatta. Úgy fogalmaz: „A fontos számomra mindig az indító élmény volt, ez adta a problémakört, a tartalmat, s ahhoz, kerestem a megfelelő kifejezésmódot, a formát. Amihez azonban hűséges maradtam, az egyszerű falusi emberek és életek világa s az alföldi táj.”

A Kecskemétre vezető 54-es út egyik tanyájában élt közös szobrász barátunk, Kerekes Feri, ő hívta fel figyelmünket egy újsághirdetésre. Jakabszálláson lévő tanya tulajdonosa keresett vevőt. Megtekintettük a Rácz tanyát.

Egy, még álló, de pusztulásnak indult épületet találtunk, itt-ott leomló palatetővel, vert agyag padlózat, de 40-50 cm vastag agyagtéglából rakott a fala, a környéken hagyományosnak tűnő, félig nyitott előtérrel. Mellette egy már összeomlott építmény romjai (későbbi információink szerint ebben lakott-dolgozott a környék cipésze).

Ez volt a Rácz tanya. A közúttól két irányból is kb. 2-2 kilométeres földút vezetett ide, az elején néhány egymáshoz közeli tanyával, aztán erdő, rét s az egyik irányból a termelőszövetkezet által ültetett szép nyárfasor. A tanyához közel is volt még négy másik tanya. Az egyikből már mostanra kiköltöztek, aztán új tulajdonosa lebontatta, a többi még áll. Nagyon megnyerő volt a környék, izgalmas lehetőség az épület.

Lehet-e hozzá kivitelezőt találni?

Érdeklődtünk az önkormányzatnál a Polgármester és Kökényné Major Rózsa javasolta, keressük meg Bence bácsit. Szűcs Bence akkor még főállásban az önkormányzat fűtésrendszerével foglalkozott. Fantasztikusan értett minden falusi építkezési munkához. Elvállalt minket, én meg a vásárlásokat fizettem az életem során összegyűjtött pénzecskéből, Tibor is itt-ott hozzátett.

A szerződés hivatalos okmányokkal 1991. január 3-án köttetett, fiam, Breyer Zoltán és neje, Sziklavári Beáta, valamint Németh Imréné (szül. Rácz Irén) és Gáspár Istvánné (szül. Peregi Rozália) között. Azóta két hivatalos papír született még. Az egyik kérésünkre a tulajdonosok és a Mezőgazdasági Szakszövetkezet között, ami nem növelte a tanya területét, csak formáját rendezte egy bekeríthető, egységes területté 1991 áprilisában.

A másik: fiam, Breyer Zoltán halála után. Miután lánya pici gyerekkora óta először vegyes időbeosztással, később nyári szünidőkben részese volt a tanyai életnek, kérte a tulajdonjogot, ebbe beleegyeztem, így 2009. november 12. óta hivatalosan övé a tanya. Megjegyzem, a tanya villanyárama is már az ő költségére készült és eladni, mássá változtatni a jelenlegi Dulity tanyát nem akarja, csak munka melletti szabadidejében itt szeretne lenni.

Izgalmassá vált a friss nyugdíjasok élete: kell kert – ha kicsi is – néhány virág, teremjen itt néhány zöldség. Ősszel gyümölcsfákkat telepítettünk az egyik területre. A szövetkezettől ide került részen magasra nőttek a gazok, levágatni, aztán oda fenyőket, orgonákat, májusfát, gesztenyét, tölgyet...stb. ültetni. Ahol élni szeretnénk. A ház belső borítója most beton, mert az eredeti föld kipusztítaná a ráültetendő padlókat, hát, vastag szőnyeg tegye kényelmessé. Volt ennél is nagyobb baj: a szerszámoknak, mezőgazdasági tevékenységeknek nem volt helyük, de ennél is nagyobb gond, hogy hová helyezzük ürülékeinket. Hát, igen: Bence bácsi!

Építeni kell. Jött egy kinti wc és két kicsi kamra.

Bence építi, Tibor készíti fából a nyílászárókat. Vendégek jönnek, enni kell, nem elég a kicsi gázrezsó kávéja, teája. Akkor egy nyitott lángú nagy égetőhely, akasztható főzőedényekkel. Rokonok, barátok: betont építenek a ház köré, kerítést a terület köré, mert különben bejönnek a lovak a szomszédból. Aztán Tibor fát épít, formál, alakít Sike Jóskával, fölállítják a kaput, az étkezőasztalt, padokat.

Közben mozog az ecset, a ceruza, készül egy-egy kiállítás anyaga.

Alig két vagy három éves unokák nyári melegben kinti nagy lavórban, kicsi kádban lubickolnak, pokrócon napoznak, enni kell nekik is, a vendégeknek is.

Festeni is kell, mert a természet, a rokontanyák világa átölel minket. Nem lehet folyton Kecskemétre járni fürdeni. Kint 200 literes vizes hordókban gyűlik a víz, de a víz földes és rozsdás, mocskos. Új kutat kell fúratni, érkezik a mester részben más faluból, részben Jakabról Sallai Pista. A víz fürdeni már jó, enyhén vasas, de inni, főzni csak a falu központi vize jó nálunk. Sok tanyában van iható víz. Itt valahogy a föld csíkja úgy rendeződött, hogy nem lehet.

1993 új út kezdete. Előző év végén Zala megye megkereste Tibort, hogy képzőművészeti táboruk szakmai vezetését vállalja el. Őt izgatta a dolog, szerette volna. Én elleneztem, hogy kéthetes időszakra elhagyjuk a tanyát. A megoldás egyszerű. Szervezzünk mi tábort itt Jakabon. Az önkormányzat tudta biztosítani a Wolford-dűlő úti iskolát és az ebédet hozatni az óvodából. Mi tudtunk még hozzáadni intézményeket, egyéneket, anyagi, természeti támogatásért és az Országos Képző és Iparművészeti Egyesület segített a szervezésben. Ez még nem a mai átépített, modernizált iskolai intézmény volt. Akinek sátra volt, azzal érkezett, általában férfiak, házastársak. A többi nő, akik a régi épület emeletes ágyain helyezték el magukat. Wc és fürdőszoba kint az udvaron, másik épületben. Jól elvoltunk, tanulták szeretni a tájat, benézegettek Wolfordékhoz munkát és állatokat nézni. Keresték az utakat, fákat, régi épületeket. Egy-egy napot nálunk is eltöltöttek, ízlelve a kép mellett az ilyen életet és persze a túrógombócot vagy a palacsintát. Mi az iskolától kb. 3 km-re laktunk, késő este hazamentünk, mert Tibor esténként vetített is régi képzőművészek technikáját ismertetve, tanítva.

Balogh Erzsébet: Jakabszállási templom

Az alkotók mindegyike egy-egy képet hagyott Jakabon, ezek most is az önkormányzat vagy az iskola falain láthatók. Emlék olyan is, ami még nem a múlt, hanem a jelen, pl. a jakabszállási templom, vagy a fantasztikus nemzetközi hírű naiv művész, Gombkötőné Tóth Ilona költemény- képei a régi falusi, tanyai ember életéről.

Dr. Gombkötőné Tóth Ilona: Gyertek haza ludaim

A változás mindig változást hoz a tanya életében Bence bácsi, gyere vissza. Látod, a szomszéd régi kerti kemencéjét? Nálunk is kéne olyan, mellette egy régi sparhelttel.

Jó?- Igen, csak keressetek a faluban megfelelő fém alkatrészeket a vályogtartóhoz.

Ha lassan is, de találtunk, és Bence bácsi odavarázsolta.

Még egy boldog varázslat történt. Nehéz volt télen a tanyán maradni s csak egy-egy nagy fürdőt venni Kecskeméten. A folyadéktól éjjelente is meg kell szabadulni- kimenni hideg van. Tibor többször kint rekedt, mert ha leesett a hó, már nem tudtunk városba vonulni, s a szobába mentett növényeknek is kell egy folyamatos pici meleg. Így történt, hogy az épületet ki kellett toldani három fallal, hogy elférjen egy wc és egy fürdőszoba, na jó akkor már hozzáfér egy amerikai konyhás szobácska is.

Innen lépcső vezethet föl az emeleti padlásrészbe, de modern idők szárnyán ne a halmozódó szemetet tegyük oda föl, hanem vendégágyakat és a régi padlás helyét alakítsuk át festő-műhellyé. Itt már télen is dolgozni lehet. Megbeszéltük, Tibor megtervezte, megvettük az új faanyagokat, a mennyezetet szakemberek feltették, festőbarátunk, Sáska Tibor munkahelyén legyártotta a lépcső faanyagát és formáját, ideszállítottuk. Vettünk anyagot a tetőszigeteléshez, kicsit használt de még életképes tetőcserepeket is, a mennyezet kialakításához deszkákat. Ezeket már a szoba kövezetével együtt Tibor tette föl. Pontos, kiváló szállítónk volt a településről Tóth József. Itt találtunk egy falépítő szakembert is, aki éppen anyósáéknál tartózkodott Jakabon és Bakró építészt Fülöpkén és sok jó építőmunkást, a tanyasorról

Kovács Bélát.

Közben mindezek előtt, alatt és később zajlott a művészeti élet is. Nem csak a tanfolyamok résztvevői látogattak erre, hanem más időpontokban más művészek is. Információt vagy meghívást keresők az ország minden részéből. Menyünkkel Rátkai Zsuzsával (Félegyházán élő képzőművész) beszélgetve felmerült a gyerektábor terve. Egy-egy hétre gyerekeket táboroztattunk Félegyházáról, Jakabról, jöttek rokonok is. Jakabszállásról csak 2-3 főt sikerült elcsábítanunk. Ők bizony mezőgazdasági munkálatokkal voltak elfoglalva. Budapesti menyünk, Beáta saját osztályát vonultatta tanyaismerkedésre hozzánk.

Közben új terv született. Nyáron meleg van, sok ember, gyerek nem fér el az egy zuhanyzó alatt. Így jött létre egy kis betonmedence 140-160 cm közötti mélységgel. Felnőttek, gyerekek élvezték. Tibor halála után sajnos át kellett alakítani díszhalak uszodájává, mert egyedül én már nem tudtam a vízcserét, tisztogatást megoldani.

A táborok aktív működése mellett a legnagyobb kincs a padlástérben kialakított képzőművész műhely lett. Oda tudtuk csoportosítani Tibor alkotásait és néhány éven keresztül jól tudta használni aktív munkára is. Bálványos Huba Munkácsy-díjas képzőművész ott tudta válogatni a legtekintélyesebb anyagokat, amelyek állandó kiállításra kerültek Kiskunfélegyházán és amelyekből válogatták (Tiborral együtt beszélgetve) a teljes életmű állandó kiállításának anyagát a bácsalmási Dulity-emlékházba.

Az építések mellett szólni kell még a fákról. Imádtuk őket, azok is az alföldi táj hozzátartozói. Körülöttünk szeretettel nőttek- ki tudja honnan és miért- az akácok és bodzák és nyilván már telepítési okból a dupla fehér orgonák. Nevezetességünk a dőlt törzsű korai cseresznyénk, amelynek törzsét egy régi szomszéd (Bertus Pál) régi tehene vagy bikája sértette halálra, de azóta is él, festőien szép dőlésszögben. Néhány régi jó gyümölcsfa föladta az életet: sárgabarack, meggy. Új gyümölcsöst is telepítettünk, sajnos mára már kevés sikerrel. Egyedül már nem megyek ki, hogy a fagyos hajnalokon egy kis tűzgyújtással megmelegítsem levegőjüket, védve őket a mostanában egyre gyakoribb hajnali fagyoktól. Ám az orgonák, fenyők és diók bírják (legfeljebb a termés fagy el).

A fák nem csak tanyánk körül fontosak. Aki ezen a területen lakik vagy természetszeretetből erre jár, különös élményeket nyerhet. Gyerekekkel, felnőttekkel gyakran töltöttünk időnket utakon és erdőkben, felfedezve az üzeneteket.

Öreg fák

Haldokló

E két képről legjobb Bálványos Huba művészi gondolataiból idézem: „ Az öregedés, az elmúlás gondolata előbb-utóbb mindnyájunkba befészkeli magát. A természet oly sokkoló gyakorisággal állítja elénk a látványt, hogy ezzel- mondhatnánk a festőktől függetlenül- gondoskodott már arról, hogy öreg, kiszáradt, vagy éppen kiszáradóban lévő fa látványának képéhez társuljon, kötődjön bennünk a gondolat, hogy…… a fák is élnek s halnak, mint az ember, s elég nagyok ahhoz, hogy agóniájukban ne maradhassanak észrevétlenek….

Tibornak a képek tanulsága szerint a határ egy fájában volt találkozása az elmúlással, az ugyancsak élemedett társai közül őt ragadta el elsőnek a vég….. A festő kegyetlen keménységgel festette meg elszáradt tagjait, mintha az elmúlás ellen tiltakozna, oly dühös vállmozdulatokkal lendíti az ecsetjét.”

Árva akácfasorok- néhol- csak a földterület tulajdonának határát jelezték, máshol azt a helyet, ahol régebben a tulajdonos tanyája állt. Így maradt emlékként egyelőre még a volt Oláh tanya is, tőlünk vagy 1 kilométerre. Két régi lakóját még ismertük.

Sáska Tibor: Oláh tanya emlékére

Sok helyen azonban már az elmúlt 30 évben senki sem lakott, csak kis kupacban rekedt akácok, fenyők, diók, s egy pici agyagosan emelkedő dombféle jelzi, hogy itt régen még éltek.

Tóth László: Sírkert

Ide művelgetni nem járnak már, inkább az erdőtelepítők, ha összegyűlik ehhez megfelelő méretű földterület. Így történnek néha csendes tragédiák is. Már néhány évvel korábban eltűnt egy gyönyörű fa (sajnos fajtájának nevét elfelejtettem, mert én is öregszem!) Ilyen óriást az egész határban nem láttunk máshol: korát nem mutatta csak magas volt, ágai magasan több felé hajoltak, törzse átöleléséhez három ember kellett. Gyönyörködni jártunk hozzá, ő volt mindig hosszú sétautunk vége. Aki vagy akik erdőt telepítettek arra, azoknak nem számított. Eltűnt, mint a régi tanyák, pedig maradhatott volna út melletti gyönyörűségnek, pici pihenőhelynek, arra sétálók kedvéért.

Tibor és az erre járó művészek szerették a fákat és a sétautakat, a tanyák látványvilágát és sajnálták a pusztulókat. Nézzük csak a Madácsi tanyát! És ahogy évről-évre romosabb lett. Elment a gazdája, hiányzik belőle az ember. Tibor képén a tanya oldalára árnyékot vető fa nincs is a képen. Lehet, hogy nem is a lomb árnyéka az, amit látunk a falra vetődni. Két ajtó közé mintha egy férfifej vetődne és az ajtón túl a család többi tagja ül körben: egy nő és gyermekek. Valamikor így élhettek itt, csak akkor még tető fedte a házat, s tán még a földre és szétdűlő tetőre vetődő délutáni fények sem voltak ennyire fájón rozsdavörösek. Az ember elment, magára hagyva az ezen a vidéken évszázadok óta otthont adó vályogfalú tanyákat.

A tanyák sorsát már jeleztem. Ezen, a természet által uralt vidéken jogosnak tarthatjuk lassú eltűnésüket. Innen is épült Jakabszállás nagyfalu. Élete sokkal színvonalasabb, mint a tanyáknál volt. Nem kell kilométereket gyalogolni, hogy a gyerekek iskolába jussanak, a felnőttek közértbe vagy munkahelyre. A faluból egy jól közlekedő busz kb. fél óra alatt bevisz a megyeszékhelyre, Kecskemétre. A gyakran agyagos, homokos talaj nehezíti a gazdálkodást is. Az erdők szépen növekednek és jó munkájuk adódik a vadászoknak is, ha túlnő egy állomány. Ám a régi tanyai területen maradók már mindennel sokat szenvednek, főleg ha nem szolgálja őket még egy egyszerű autó sem és ahol nem vezet el a villanyvezeték a házig.

A jobb sorsú tanyalakók gyorsabban kiköltöztek innen, a nehezebb sorsúak tovább maradtak. Így tudtuk megismerni Kovács János bácsit. János bácsi négy gyermekét egyedül nevelte (felesége elhagyta). Már öreg volt, amikor itt tábort szerveztünk. Kérésünkre eljött hozzánk, leült és mesélt az alkotásait festegetőknek. Miről? Milyen volt az emberek és a katonák sorsa az első és második világháború alatt. Arról már csak másoktól tudunk, hogy szegényemberként egy időben a sparheltját két tégla közt egy fém darab, alatta a parázs alkotta, ahol pirult a száraz kenyér. Nagyon finom és puha morzsájú lett. Egy távolabbi településen kellett füvet vágnia, ahol magasabbra nőtt az itteninél. Az első sor nagyon lassan sikerült, aztán enni kaptak és János bácsi lett gyorsaságban az első a következő sorban. Összegyűjtött pénzecskéjét egy ház melletti kazalba rejtette. Mikor vásárolni ment volna, nem találta. A közértben dolgozó emlékezett rá, kitől kapta a furcsa színű pénzt.

Halála előtt családjának egy tagja gondozta. A család ma is őrzi a gazda és az áram nélküli tanyát- üresen.

Tibor festményei között megtalálható Kovács János bácsi arcképe.

Madácsi tanya

A Madácsi tanyát már lebontották, emlékét Tibor képei őrzik. Minden évben figyelem azokat a változásokat, amerre régi ismerőseimhez, barátaimhoz elgurul az autóm. Tőlem kb. 1 kilométerre vezető út derékszögébe csatlakozón már csak egy romot találok, minden más emlék (4-5 rom) „elvonult”. Máshol néhány gazda hősiesen a „forgalom” és a betörők ellen is faerdővel dacolva őrzi családja emlékeit. Nálunk tanyamániás unokám pár évvel ezelőtt mikor családi ellátásra szorultam és elvittek, védelemül egy riasztórendszert telepített be. Lámpa mozgó vörös fénye jelzi, hogy több riasztó üvöltéssel fog jelezni a tulajdonos megbízottjánál, hogy baj van, cselekedjen. Egyelőre nem volt próbálkozás.

Tanyák leginkább a főúthoz kapcsolódva maradtak a teleülés Félegyházához vezető betonútja mellett, sőt itt újak is kezdtek telepedni. Legtöbb esetben más munka jelenti a bevételt, de a tanya melletti földet használják. Jellemző lehet holland szomszédnőm példája is. Tőlünk 1 kilométerre a főúthoz közeledve áll a tanyája, ami tulajdonképpen eredetileg Fábián Imre, nagynak számító gazdálkodó tanyája, aki sok földdel is rendelkezett. A tanyát szépre alakította 1957-ben, mert nem akart vájárként dolgozni tovább. Mi még ismertük őt, de addigra féllábbal nem sok mindenre volt képes. Halála után felesége, Judit, lányához, Irénkéhez költözött át az út túlsó oldalára. Én még akkor is szinte napi látogatója voltam, mert vele költözött a mi mélyhűtőnk is, nem lévén még áramunk. A házat egy vadász vette bérbe néhány éven keresztül, aztán érkezett egy holland nő, egymaga (azaz védő kutyákkal) aki még tanul magyarul. Számítógéppel világszerte, de főleg Hollandia felé dolgozik. Barátságos,

ha kell segít, pl. macskát etetni, ha elmegyek néhány napra. Kaptam tőle zöldségeket is pl. padlizsánt, tököt, amit magának termelt. Ha van zöldség, ha nincs mára már maga tartja rendben a földjét fákkal, fűvel bajlódva. Vele szemben áll Révész Lajos és Oláh Éva tanyája, akik leginkább betegség miatt más faluba települtek. Ott is egy holland vásárolt. Miután csak nyáron használták néhány hétre üdülési célokkal, mindig sikerült valakinek betörni és elvinni minden vihetőt. A végén eladták Yvonnak, az ideköltözött hollandnak, aki imádja ezt a tájat. Így látogatóit nem saját épületében kell fogadnia, hanem itt. Ezért gyönyörűen és hűen renovált, füvet, fát nyíratott és nyírt maga is. (Csak sajnos egyelőre a látogatókat vitte el a Covid.) Lámpákkal igyekszik jelezni, hogy tanyája felügyelet alatt áll.

Izgalmasak erre a telek is. A betonút túloldalára jár a mai napig szánkózni az ifjúság a „Rozmán dombra”, gyakran még a faluból is. A mi kicsinyeink inkább hóembert építettek.

Errefelé minden tanya alakulásáról, életéről külön novellát vagy regény lehetne írni. Persze nem biztos, hogy vidámat. A mi félig halott fűzfánkról egyszer azt hallottam, hogy oda akasztotta magát egy ember. Az utóbbi években is jöttek hírek arról, hogy ezen a vidéken az élők inkább választják haláluk pontos idejét, mint a teljesen fölöslegesnek ítélt beteg várakozást.

Én a vidék pontos történelmét nem ismerem. Kutatók foglalkoztak már teljes földrajzával? Miért ilyen a víz itt és másmilyen 2-300 méterrel odébb? És a talajon miért, honnan, hogyan jönnek pl. az agyagcsíkok, foltok stb. stb. Milyen harcok történtek erre? Tibor is használja az ellesett vagy élő vagy gondolt történelmet, pl. hogy tanyánk itt áll a Szultánsarokban. Különböző nemzetek letelepülői mikor, hogyan, miért érkeztek ide és vették magukra a magyarságot vagy a földművelést? Ha a jövő tudnivalóit keressük, innen is lehet indulni. Menni pedig többféle úton is lehet annak érdekében, hogy szép emberi irányokat találjunk.

Az egyik kérdés a napi közlekedés és a sport. Innen buszjárattal ritkán juthatunk el Fülöpjakabra, Jakabszállásra és még tovább Kecskemétre. Nincs új ötletem a probléma buszos megoldására, mert kevesen veszik igénybe. Lehetne egy jó hosszú kerékpárút is? Sok kerekest látok ezen az úton, ritkábban dolgozni járókat, inkább jobb időben tanyai munkába indulókat. Ám sok sportolni vágyó is jön-megy erre a betonon télen-nyáron. Igen, és milyen szépen néz ki a Fülöpjakabról Kunszállásra vezető bicikli és egyben gyalogút! Erre nem lenne jó hasonló?

Van néhány út, amelyek sajnos elnyerték a fával dolgozó vállalkozások „bizalmát”. Miért pont ezek, nem lehet tudni. (Fülöpke felé jó betonút is arra megy keresztül irányban, amerre legtöbbször járnak- igaz, arra van egy nagy tejgazdaság is?...) A fülöpkei határban van egy tanyára betelepült, motorral gyakorlatozó fiatal csapat. Gondolom, onnan keresik meg nyaranta a Kurultáj nevű népművészeti rendezvényeket Bugacpusztán. Minden hétvégén pedig erre járnak felénk gyakorlatozni a földúton. Más jó megoldás is lenne, ha pl. kocsival jönnének a látogatók, valahol a kocsit letenni, hátizsákot fölkapni és bekocogni vagy sétálni pl. egy innen induló keskeny erdei úton, néhol megállni, a vadlesekre fölmászni és figyelni a madarak vagy más állatok vonulását. Vezethetne erre hivatalosan út pl. Jakab- Matkópuszta- Kecskemét külső vonala felé, jelölve régi emlékek, tanyák, pici tavak helyét stb. - csak ábrándozom…..

Személyes okokból és alacsony szakmai tájokozottságom miatt nem szívesen beszélek állatokról, de kicsit azért kell. Régebben minden tanyához tartozott belőlük valami. A mi tanyánkon semmi nyomukat nem láttam, hacsak a szomszéd tehene miatt fekvésnek induló cseresznyefát nem említettem volna. Ám tejet, tojást én is vásároltam már kicsit távolabbról és szomszédoktól. Régebben vettem tehénvágásból húst is a közelről, szinte évente, hallottam cocák hangjait és láttam lovagolni tanulni unokámat, szaladni néhány kecskét és birkát.

A szomszéd tanyájánál

Aztán szép lassan szinte minden elmúlt. Megváltoztak a tartási törvények és nagy baj volt, ha valaki nem vette őket pontosan figyelembe, vagy ha állatai más földjére, erdejére, rétjére tévedtek. Az állattartás pedig egyre többe került, drágult a takarmány, az itteni földek pedig nem termettek jól sem étkezési takarmányt, se egyszerű tápértékű füveket. Rendes tanyakerítések pedig szintén drágák, még a mienk is, pedig családi összefogással épült. Kutyák is járnak a tanyákhoz, fontos biztonsági őrök, de az is kiadás. Feladat étkeztetni, évente oltatni, szabadon tartani, de területen belül. Sajnos a belül-tartás sokszor gond, még akkor is, ha van kerítés, kitalálnak az útra. Egy autó sem szeret kutyát elütni és egy kiránduló sem szeret gyalogosan összetűzni az úton lévőkkel. Ők védik a tanyákat. Láncra verve nem lehet védeni. Tanítani viszont lehet őket. Okosak. Ez lehet a fejlődés útja. Nekünk szerencsénk volt. Elsőnek egy pesti művelődési ház ajándékozta nekünk rendőrök által tanított németjuhászát. Mi is megtanultuk etetésüket, oltásukat, sétáltatásukat. Ma már nincs kutyám. Az utolsó nehezen viselte, hogy egyedüli gazdája beteg, elköltöztetik új körülmények közé, stb. Azóta nincs kutya a tanyán, mert mi lesz vele, ha baj lesz velem?

Macskák is sokan vannak mindenfelé a tanyákon és baj ha nincsenek, mert egerek ilyenkor boldogan túlszaporodnak. Ám a kutyák általában nem szeretik őket. Ahol ők győznek, nincs cica (van helyettük egér).

Szakemberek sokat tudnának beszélni erdeink, útjaink madárvilágáról. Sokféle van. Én a kicsiket szeretem. Közülük a fecskék azok, akik még tanyánk környékén vannak, ágainkon, áramvezetékeinken már kevesebben. Nem csak a kevesebb bevándorlószám miatt, hanem azért is, mert az élelmet biztosító helyek az állattartás „étkezdéi” és hálóhelyei csökkennek. Hozzánk még egy-egy páros betelepül a verandatető alá. Ám etetjük a kedves téli-tavaszi madarakat is. Napraforgómagot vásárolok, etető-itatóhelyük van, jönnek a cinkehadak, vörösbegyek…. Fontosak a madarak, védik a fákat a könnyen túltermelődő növényi kártevőktől. A macskáimat megneveltem, ilyenkor nem mehetnek etetőhely közelében. Persze máshol is kóstolgatnak madarakat, de erről már nem tehetek.

Sokat írtam a tanyai múltunkról és többször emlegettem jelen és lehetséges jövendő útjainkat. A mi múltunkhoz több élhető jelen is hozzátartozik. A legszebb talán az, hogy Jakabszállás tisztelettel emlékszik az itt élt és munkásságában az ő megörökítését fontosnak tartó művészére. Így lett az eredetileg Határ út mára Dulity Tibor dűlőút, tanyánkból pedig Dulity Tibor Emlékház. Látogatható, csak egy telefonos egyeztetés szükséges: 06 30 9642 488.

Itt található életének sírjeles emlékhelye is. Ő ugyancsak egy követ szeretett volna biztosítani számunkra két általa faragott emlékoszlop mellé. Testét (velem egyezően) az Orvostudományi Egyetemre és tanulóira hagyta/hagytuk. Ám az általa vezetett képzőművész tábor egyik régi alkotója, Tóth László felajánlotta, hogy a tanya új épületrésze előtt álló kidőlni akaró öreg akácfa törzséből kifaragja búcsúztató emlékét. Nyírségi kirándulásunk alkalmából Szatmárcsekén, Kölcsey Ferenc falujának temetőjében találkoztunk e csónak formájával és Tibornak ez tetszett legjobban a többi síremlék közül

Nemcsak a múlt és jelen, a jövőt is emlegetem ritkán.

Remélem, a jövő útja vonzóan fut majd unokám és a mai fiatalok élete felé.

Van egy dolog, amit nem említettem eddig: kicsit buta telefonom. Ő nekem még tökéletes. Remélem mindvégig így is marad- a kedvemért- még gyártják őt egy kicsit. Ám vendégeim okos telefonjai nálam gyakran némává válnak, pedig ez még nem is a sűrű erdő közepe! Valami távközlést is javítani kellene!

Azt ígértem, hogy Dulity Tiborral a jakabszállási tanyák múltja, jelen, elképzelt jövője útján teszünk néhány személyes lépést. Ő úgy látta, értékelte, hogy mindig a hűség és hűtlenség örök csapdái között közlekedett. Ám amihez mindig hű maradt, az egyszerű falusi emberek és életek világa és az alföldi táj.

Bálványos Huba úgy fogalmaz, hogy művészetében azok a nedvek táplálják, amelyeket sokágú gyökereivel szívott az éltető talajból. „Volt ebben a talajban gazdagon festői hagyomány is természetesen, egészen Nagybányáig. Ám voltak itt sorsok, drámák, szép és csúnya életek, békés és kegyetlen halál, pusztulás és megdicsőülés. Minden, amitől csordultig telik a lélek.”

Tibor szerint „Amihez hűséges maradtam, az egyszerű falusi emberek és életek világa s az alföldi táj…. Most itt élünk Jakabszálláson a Szultán sarokban, ahol nyugalmat, belső békét találtunk, ahol elmélyülten lehet alkotni, együtt lenni gyerekeinkkel, unokákkal, barátainkkal. Mindez együtt jelenti számunkra a szárnyaló eget és a biztonságot adó földet.”

Én pedig boldog lennék, ha emlékeim a múltról, a jó irány keresése egy szép jövő útjáról, segítenék az utánunk jövőket a szárnyaló és biztonságot adó föld irányainak megtalálásában.

Forrás: Dr. Benkő Éva visszaemlékezése, gondolatai és képanyaga

7. Indokolás az értéktárba történő felvétel mellett:

Nagy szeretettel, közvetlenséggel, kiváló megfigyelő képességgel ábrázolja a teljességgel letűnőben lévő tanyasi paraszti életet és világot szimbolista és posztimpresszionista stílusban. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dulity_Tibor)

Dulity Tibor és családja, életműve, regényes életútja, maradandót alkotott az utókor számára.

9. A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:

www.jakabszallas.hu

III. MELLÉKLETEK

1. Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja

Dulity Tibor festőművész portréja