„Fekete András sportteljesítménye”

6. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása, a megjelölt szakterületi kategória indokolása (amennyiben nemzetiséghez kapcsolódó érték, a nemzetiségi vonatkozások, a nemzetiséghez való kötődés bemutatása):

Fekete András története

A sportolói múltamról kértek, hogy írjak. Írási képességeimet figyelembe véve mindenkinek szerencséje, hogy nem kell sokat visszamenni az időben.

Be kell valljam soha nem voltam igazán sportos természet. Sőt például a futást kifejezetten utáltam. Mindig azt vallottam, hogy nem öregedtem meg még hozzá. Viszont most már eljött ez az idő is, ma már kifejezetten rosszul érzem magam, ha nem tudok futni, ami sajnos jelenleg is igaz, mert egy hosszan tartó sérülés még mindig megkeseríti a napjaim.

A sportot 2013-ban fedeztem fel. Kellett valami elfoglaltságot találni magamnak, és szerencsémre a mozgást választottam szabad időm lekötésére. Első próbálkozásom a TRX irányába indult. Ez egy speciális, Y alakú heveder, amit felfüggesztenek egy fix pontra, és a két szárát fogva különböző saját testsúlyos gyakorlatot lehet vele végezni. Az első óra felénél kiültem a terem szélére, és csak pihegve néztem a többieket, majd 2 napig nem bírtam csak segédeszközzel felállni az ágyról, mert olyan izomlázam lett. Ez olyan maradandó élmény volt számomra, hogy a következő TRX órára csak egy év elteltével mentem el.  A kettő között próbáltam valami egyszerűbb sportot keresni, ami nem más, mint az uszoda lett. Kb. 1 évig heti több alkalommal is látogattam az uszodát, de igazán szerelem sosem lett, mert számomra nagyon unalmas volt, illetve az uszoda zsúfoltsága is zavart.

Mint ahogy már írtam, egy évvel később ismét neki veselkedtem a TRX-nek, amit köszönhetően az úszásnak egy fokkal könnyebben vettem. Lassan a mindennapjaim részévé vált az edzés, heti 3 alkalommal jártam és így új barátokat is találtam. Egy ilyen sportos társaságban többfajta ember is van, akik különböző sportokat is űznek. Így rajtuk keresztül hallottam először a Spartan Race nevű versenyről.

A Spartan Race tulajdonképpen egy akadályfutó verseny sorozat, amit terepen rendeznek, általában valamilyen hegyes/dombos területen, különböző hosszúságú távon és eltérő számú akadályon. Jellemzője a versenynek, hogy vannak kötelezően teljesítendő akadályok, és vannak olyanok, amit ha nem tud a versenyző teljesíteni, helyette 30 burpeet kell csinálnia, ami tulajdonképpen a 4 ütemű fekvőtámasz egy fajtája.

A táv hossza és az akadályok száma az évek során módosult, jelenleg a következő típusok a legjellemzőbbek:

Sprint: 5 km-es táv, legalább 20 akadállyal. Ez a legrövidebb.

Super: 10 km-es táv, legalább 25 akadállyal, miközben a terep egyre nehezedik.

Beast: 21 km-es táv, legalább 30 akadállyal.

Ultra: 50 km-es táv, legalább 60 akadállyal.

Az akadályok nagyon változatosak, cipelés, mászás, egyensúlyozás, ügyességi, és természetesen ezek kombinációja. Ami még jellemzi, hogy a víznek és a terepnek köszönhetően a verseny végére a résztvevők nyakig sárosak lesznek.

2. ábra: Sárban, szögesdrót alatt mosolyogva

Amikor első alkalommal felmerült a kérdés, hogy érdekelne a dolog, elég mereven elutasítottam, mondván, hogy nem normális aki kúszik-mászik sárban, fut, és még ezért fizet is elég komoly összegeket. Persze mint lenni szokott, a barátok meggyőztek, a kíváncsiság hajtott, így 2015 végén beneveztem a 2016. áprilisban Visegrádon megrendezésre kerülő Sprint futamra. Ebből kifolyólag viszont nem halogathattam tovább a futást, 2015 karácsony másnapján elkezdtem a futást. Terv az volt, hogy a szüleimtől (Jakabszállás régi nevén Engels utca) kifutok a Ludastóig és vissza. Ez egy 8 km-es táv, de már 500 m után belesétáltam, és ez így ment végig sajnos. Hát innen indult az én futó „karrierem”. Eleinte a futás, mint szükséges rossz volt, mert maga a Spartan versenyek hangulata beszippantott: változatos volt, folyamatosan küzdeni kellett, mindig más helyszínen szervezték, egy csomó új ismerőst szereztem, illetve végre legálisan, felnőtt fejjel lehetett sárban fürdeni. 

Még az első évben megszereztem első Trifectámat, ami nem más, mint egy éven belül részt venni 3 különböző távú versenyen. Ehhez a Visegrádi Sprint futamon kívül még volt egy Beast verseny Szlovákiában, valamint ősszel egy Super Tokajban.

A következő évben szerettem volna természetesen feljebb tolni a lécet, így a következő állomásának az Ultra versenyt néztem ki. Ez a verseny a távon és az akadályok számának növelésén kívül abban is különbözik még, hogy szintidők vannak a teljesítésre. Ez annyit jelent, hogy a teljes távon belül vannak bizonyos rész távok, amit meghatározott időn belül el kell érni. Amennyiben ez nem sikerül, úgy a versenyző karjáról levágják az időmérő chipjét az ellenőrző ponton, és számára a versenynek vége.

2017-ben ezt a versenyt szintén Szlovákiában rendezték csak ezúttal Valcsában. Ez akkor még „csak” 42,5 km volt a táv kb. 2600 méter szintemelkedéssel és 61 akadállyal. Egy ilyen hosszú verseny alatt, ami ráadásul hegyekben van, többször elgondolkodtam, hogy mit keresek én itt, mi a jó ebben, és ebben a rengeteg burpee sem segített. Viszont a sikeres teljesítés mindent felülír, ami az összes szenvedést feledteti.

3. ábra: 11 óra után őszinte mosoly

4. ábra: Küzdelem az van

Itt jöttem rá, hogy ha továbbra is szeretném ezeket a versenyeket teljesíteni, és javítani szeretnék az eredményemen, ahhoz bizony többet kell futni hegyekben. Így a 2018-as év már ebbe az irányba mozdult. Szerencsére több sporttárs is így gondolkodott, sok hétvégén vágtuk magunkat autóba, és mentünk fel a Budai hegyekbe, a Pilisbe, Mátrába és róttuk az erdei ösvényeket. Ezekhez gyakran verseny sem kellett, csak akarat, hogy reggel 3-4 órakor keljünk, és a hajnalban már a terepen gyűjtsük a kilométert és a szintet a lábunkba. Ebből a baráti társaságból alakítottuk meg a saját futócsapatunkat, ami a „Síkhülyék” nevet kapta.

A 18-as évben így már nem csak a Spartan versenyek jöttek, hanem több terepfutó eseményen is részt vettem.

5. ábra: 2018-as Nyúlcipő sorozat: 4 évszak, 4 hegy

Ezek az ország több pontján voltak, távban pedig 30 és 50 km környékén mozogtak.

Sajnos ehhez az évhez kötődik az első komolyabb sérülésem is, amit Romániában gyűjtöttem be.

Itt a Brassó mellett szerettem volna az első Spartan Trifecta hétvégémet teljesíteni. Ami annyit jelentett, hogy egy hétvégén kell lefutni egy Sprint, egy Super és egy Beast távot. Ez sajnos nem jött össze, mert a második versenyen, a fű alatt megbúvó gödröt nem vettem észre, aminek következtében kifordult a bokám, és a Trifecta érem helyett egy bokaszalagszakadást sikerült begyűjteni.

6. ábra: Románia: első verseny még meg volt

7. ábra: háromból csak 2 lett

2019-ben egyértelműen a terepfutás volt már a fő irány, itt már a Spartan csak egy kellemes mellékvágány volt, amiben csak az Ultra teljesítése szerepelt a tervek között.

A fő verseny pedig az UTH (Ultra Trail Hungary) versenyének 2. leghosszabb távja a Szentlászló Trail volt.

Mielőtt azonban még részt vettem volna a Szentlászló Trailen, egy másik ikonikus terep versenyt kellett teljesíteni, ami nem más volt, mint a Mátrabérc Trail. Ez egy cca. 54 km-es távú verseny 2800 méter szintemelkedéssel a Mátra gerincén végig, Sirok-Kőpusztától Szurdokpüspökig. Olyan csúcsokat érintve, mint Kékestető, Galyatető, és a végén, még a Muzslát is meg kell mászni. Futó életem talán legrosszabbul sikerült távja lett. Sajnos az elején elkapott a hév, magamhoz képest elfutottam magam, és már Kékestetőn, ami még csak alig 20 km-nél van, a feladás gondolata is megfordult a fejemben. Végül végig küzdöttem a távot, de nem volt egy sikerélmény, és több mint 9 óra alatt vánszorogtam be. Ez elég nagy pofon volt a fő verseny előtt, ami 1 hónap múlva jött és 30 km-el hosszabb volt, illetve a szintet is többet kellett leküzdeni.

8. ábra: Mecsek Trail, amikor minden jó

9. ábra: Mátrabérc, amikor semmi sem jó

égül elérkezett az UTH hétvége. Az UTH-t sokan csak a terepfutás ünnepének nevezik. Ez minden évben Pünkösdkor van, 4 távon rendeznek versenyt, és mind Szentendréről indul (kivéve a Visegrád Trail) és Szentendrén a Duna Korzón fejezzük be.

Távok:

• Visegrád Trail : 29 km / 1100m szintemelkedés (az egyetlen táv ami Visegrádról indul)
• Szentendre Trail : 54 km / 1800m szintemelkedés
• Szentlászló Trail : 84 km / 3100m szintemelkedés
• Ultra Trail : 112km / 4200m szintemelkedés

2019. június 9-én hajnali kettőkor indultam a 84 km-es „ismeretlenbe”. Ez egy igazi élmény utazás volt. Az éjszakai erdőben, a sok terepfutók fejlámpáinak fénye megadta a hangulatot. Hajnalban a madarak csiripelésével ébredt az erdő. A napfelkelte Dobogókőnél ért el, ahol csodálatos volt, ahogy a fények a hegyek mögül felsejlettek. Persze ezek a napsugarak később rendesen megnehezítették még az utamat. Ahol nem az árnyékban futottunk, ott nem ritkán 30 fok feletti hőmérséklet tett próbára, amin az út folyamán, a frissítőpontokon „felszolgált” jég próbált segíteni több-kevesebb sikerrel. A kaland, ami több mint 12 órán át tartott, igazi hullámvasút volt, de nem csak a domborzat miatt, de hangulatilag is sok mindent megél az ember. De a célba érkezés mindent felülír. Szentendrén, ahogy beértem a városba, a macskaköves útra ráfordultam, minden megváltozott: hirtelen könnyebb lett lábam, a fáradságot nem éreztem már, az arcomon pedig egy letörölhetetlen vigyor jelent meg. Itt a sok turista tapsol, úgy érzi az ember, hogy mindenki neki szurkol, a cél előtt pedig a speaker már mondja is befutó nevét, így mindenkinek jut „15 perc” hírnév. 

10. ábra: A rajt előtt, látható feszültségben

11. ábra: A célban, már csak boldogság van

2019. őszén még várt egy Spartan kihívás. Más Spartan futás nem is volt ebben az évben, de azt hiszem ez is egy újabb mérföldkő volt. Az előző évben sérülés miatt elbukott Tifecta hétvégét akartam bepótolni. De hogy emeljem a tétet, a 3 versenyes kihívásnál a Beast (~25km) távot az Ultra (~50km) távra cseréltem. Ez verseny Lengyelországban került megrendezésre, Krynica mellett. Most elkerült a sérülés, így egy fantasztikus hétvége keretében begyűjtöttem Trifecta hétvégéért járó érmet.

12. ábra: Tökéletes hétvége utáni éremgyűjtemény

13. ábra: Egy jó csapatban minden könnyebb

2020-as évre nagy reményekkel kezdtem készülni. Fő versenynek szintén az UTH versenyt terveztem, de már a 112 km-es fő távra neveztem. Ennek áldoztam mindent, erre tettem fel mindent. Viszont a sors közbeszólt és jött a COVID. A versenyeket törölték, sőt még az is bekövetkezett, amire ma sem találok szavakat: gyakorlatilag a hegyeket is lezárták. A hegyi településeken nem láttak bennünket szívesen, a futók/túrázók nem szívesen látott emberek lettek.

Szerencsére a nyár elejére javult a helyzet, így visszatérhettünk kedvenc kikapcsolódásunkhoz, a terepfutáshoz. Az év hátralévő része főként a közösségi futásoké lett, csak 2 nagyobb verseny maradt, ami a Szeptember elején Cseh Liberecben tartott Spartan Ultra és az Októberi Mátrabérc Trail volt.

14. ábra: A cipőt is megviselte a Spartan Ultra

15. ábra: A 2. Bérc könnyebben ment, de sajnos utána kényszerpihenő jött

Sajnos a Bérc után viszont megálljt kellett parancsolni a futásnak, amihez a mai napig nem sikerült probléma- mentesen visszatérni. A térdem környékén egy szúró fájdalom tette lehetetlenné a futás élvezetét, amit csak nehezített egy sarok környéki fájdalom. Több javaslatot is meghallgattam, voltam orvosi vizsgálaton, gyógytornán, pihentetésen, és több féle kezelésen, de nem akart javulni a helyzet.

Az egészségügy gondok miatt 2021-ben nem is igazán voltam versenyen. Ahol mégis starthoz álltam, az az UTT (Ultra Tisza Tó) volt. Itt is csak azért, mert az egyik futótársam kért meg. Sajnos kiesett egy versenyzőjük a csapatukból, így helyette kellett beugranom. Mivel a lábam továbbra sem volt százas, így nagy szerencse volt, hogy a teljes távból csak cc 35 km jutott rám, és az is több részletben. Ez a futás azért volt számomra különösen érdekes, mert még sem váltóban, sem betonon nem versenyeztem. Az élmény fantasztikus volt, jó volt újra élvezni a versenyek hangulatát, találkozni sok ismerőssel.

16. ábra: Kellemes kitérő a váltó és betonos futás világába

Hát ez vagyok én és a futás. Gyors nem vagyok, és már nem is leszek. Talán éppen ezért az ultra távok vonzanak inkább. Remélem, 2022-ben az álom versenyemet végre megrendezik, és én is fel tudok rá készülni, és a 112 km végén, Szentendrén a Duna korzón az összes turista nekem tapsol.

Szerintem semmi rendkívülit nem értem el, amit bárki kitartással és akaraterővel ne tudna végig csinálni. Ettől függetlenül szeretek már futni, erdőkben-hegyekben barangolni. Többször kérdezték, hogy miért csinálom, mi ebben a jó, hogy órákon keresztül „kínozom magam”. Én is többször gondolkoztam már rajta, hiszen sokszor van, hogy menet közben fáj, és csak a célba érkezés jár a fejembe, illetve az, hogy soha többé. Mégis mikor beérkezem, akkor minden megszépül, egy hatalmas boldogság tölt el, valami, amit nem lehet megfogalmazni. Na, én ezért csinálom: a célba érkezés utáni 3 percért.

7. Indokolás az értéktárba történő felvétel mellett:

Fekete András ahhoz képest, hogy nem szerette a sportok közül a futást, ennek ellenére mégis megtalálta azt az ötvözetet, amit szívvel-lélekkel művel. Érdekes, különleges sportot űz, a céljait időről-időre megvalósítja. A sport kemény munka, képessé tesz bennünket mások erőfeszítéseinek megbecsülésére, a küzdelem, gyógyító terápia.

III. MELLÉKLETEK

1. Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja

A versenyekkel kapcsolatos fotók a 6. pontban szerepelnek.